,.... és kezét a szeme fölé emelve elnézett Szalók irányába. A lebukó nap utolsó sugarai a szokásos fényglóriát fonták alakja köré. A dombtól nem messze lévő tanyán látszik, ritkán jár erre. Aztán a kápolnát veszi szemügyre. Arcán egy pillanatra kaján mosoly tűnik fel, mint egy átsuhanó bárányfelhő árnyéka a réteken.. Hm...De buták is az emberek..... Azt hiszik, ha felújítják, kiglancolják egy-egy átmeneti hajlékomnak mondott épületet,...akkor majd jobban szeretem őket. Ha tudnák, hogy nem ezen múlik... Visszanéz Kunhegyes irányába, aztán újra Abádszalók felé. Most az átsuhanó mosolyt tanácstalanság váltja fel. Ugyan, érdemes e tovább menni......? Mellkasáig leérő, ősz szakállába időnként beleborzol a kissé hűvös koraesti esti szél. Hosszú  botját vállának támasztva, két kézével összehúzza magán a talpig érő fehér lebernyegét. Menjek tovább, vagy ne.....? Érdemes? Hányszor próbáltam már segíteni rajtuk... és egyszer sem akarták. Hm... Nem tudom... Dünnyögi maga elé.
Aztán hirtelen a lebernyege alányúl, hosszasan matat belül. Mi a franc... hova tettem? Na, megvan végre. És előveszi a okostelóját. Egy ideig elidőz a szeme a pajzán háttérképen, majd rutinosan pörgetni kezdi a felületet.  Amikor megtalálja menüben, elindítja a streaming (SAME)  műholdas alkalmazást,  amivel felismerhetőségig rá tud zúmmolni minden alakra, tárgyra. Na igen.... Más, modern idők járnak. Immár valóban mindent lát. Eddig csak hitték az emberek hogy ez így van. Na, mi legyen....? Már besötétedett. Döntenie kellene.

Lassan, komótosan elteszi Ascend P6-osát. Látott mindent, amit csak látni lehetett.
A mindig jámbor arcra a megbocsájtás jóságos áhítata  ül ki.  Megbocsájt azoknak, akiket  kocsmából hazafele araszolva mardos a lelkiismeret furdalás, hogy megint elitták  a család holnap reggeli kiflijére, tejre valóját, vagy a gyerek cipőjének árát, pedig itt az iskolakezdés. Marad a cukros kenyér az asztalra és marad a szakadt kinais cipő.
Azoknak is megbocsájt, akik rossz kerítéseken átlépve, sötétben vizslatva az utcát, hátukon zsákban lopják a félve zárkózó, magányos öregek tüzelőjét. Annak is, aki épp a sötét terepjárójából kiszálló köz(el)ismert szexmunkástól sietve köszön el a Zalán út sarkán.  Halkan indul, de a pálinkafőzőnél elfordulva kipörög, csikorog a kerék. Siet.....Várja otthon a meleg családi fészek.
Hát igen. A magasságos mindig megbocsájtja bűneinket. Mindenkiét. Nem tehet mást.
Aztán az arcon az áhítatot lassan határozottság váltja fel. Döntött. Nem zavar bennünket.
A hűvös esti szél halk sóhajtást sodor.....Hagy aludjanak tovább, ébren. Biztosan nekik így jó, hiszen évek óta ezt teszik.
Már a fasornál jár, amikor visszanéz válla fölött, a háta mögé. Abádszalók gyenge fényei az égre sejlenek. Ott vagyunk. Az Isten háta mögött.