a kabátokon, kesztyű nélkül, többnyire vidáman biciklizik a faluba. Van aki csak úgy céltalanul, benéz a Tűzépre, vasboltba, vagy megáll az ismerősökkel beszélgetni a piactéri üzletsor előtt. A horgász nép többségén is kezd úrrá lenni az elvonási tünet és elindul engedélyt váltani, azzal is felkészülvén a közelgő horgászidényre. Mintha az olyan sürgős lenne. Szóval mindegy, csak ki a szabadba. Végre ki lehet szabadulni az áporodott levegőjű lakásokból úgy, hogy nem kell beöltözni.Láthatóan remek, népszerű találmány, hogy horgászengedélyt is lehet váltani a falu egyik kocsmájába. Kényelmes, és nem utolsósorban jót tesz a forgalomnak is. Az adminisztráció lebonyolódása közben egy-egy üveg sör, pohár bor, kávé, stb. mellett lehet beszélgetni, információt cserélni. Ki , mikor mit és hol fogott. Mik az új fogási lehetőségek, csali módszerek, stb. Persze a kocsma egyébként szokásos hangulatában e körülmény semmiféle változást nem okoz. Az engedélyek kitöltésére várakozókon kívül azért van csak fogyasztásra érkező közönség is. A belépők szokás szerint hangosan köszönnek, majd sorba kezet fognak azokkal, akik korábban érkeztek és a poharukat szorongatják az asztaloknál ülve, vagy akár állva társalognak. Ez a köszönés kivétel nélkül mindenkitől elvárt, bevett udvariassági szokás a helyiek között. Mindenki ismer itt mindenkit. Bunkóságnak, sértésnek számít, ha valaki vét ez ellen.Hol hangosan ugratják egymást, hol régi sztorikat , közösen megélt eseményeket elevenítenek fel. Időnként a vaskos poénokat harsány röhögések kísérik. Egy-két kivételtől eltekintve, ide nem berúgni járnak az emberek. Inkább a jó hangulat, a társaság kedvéért. Mondhatni,...kultúrkocsma.Ezúttal valahogy a téma ráterelődik a helyi focira. Józsi - az egykori suszter, aki remek középhátvéd volt mellettem az ifibe - mielőtt bele szürcsölne a poharába, azzal kezdi, hogy.....- Nem azért mondom... (itt a szürcsölés következik, ami hatásszünetnek is számít).... de az borzasztó, hogy nincs csapat, pedig azt mondják, város vagyunk. Valamikor itt megyei egyes, sőt NB-s csapatok futottak ki a pályára.- Hét csapat van...Csak még korosztályosok. Teszi helyre Zoli, ( aki közülünk kinőve megjárta az NB-s bajnokságot is, majd sikeres edző volt itthon egy ideig) visszafordulva a félig a pulttól.- Majd lesz megint megyei egy. Csak várni kell egy kicsit rá. Érkezik valahonnan az újabb tromf.Ilyenkor senki sem néz oda az ajtónyitásokra, hisz az megszokott dolog. Jönnek-mennek az emberek. De valahogy mindig mégis előáll egy kivárás. A bent lévők mintegy furcsa , tudatalatti reflexből elcsendesednek egy pillanatra, majd újult hangerővel folytatódik a zsibongás, miközben rá sem figyelve kezet fognak az érkezővel.De most meglepő, furcsa dolog történt. Bekövetkezett az ajtónyitás, jött a rövid kivárás is.....de semmi. Józsi kezében is - félúton az asztal fele - megállt a pohár, elakadt a benne a szó. A fejek az ajtó irányába fordulnak. Itt valami megszokott dolog kimaradt! A pultnál zsibongók is elhalkulnak, a mondatok félbe maradnak. Az arcokra tanácstalansággal vegyes meglepődés ült ki.A belépő nem más, mint a falu egyik legmódosabb, ezer hektárnál is több szántót és egyéb vagyont magának tudó gazdálkodója. A szemek rá szegeződnek. Már jó pár másodperc eltelt, amikor a halk, unott ...."jó napot".... elhangzott a részéről, miközben beljebb lépegetett a pult előtt álló sor végéig. Tekintetét mintegy alibiből a kezében tartott kék borítós horgászengedélyén tartotta, fel sem nézve , mintha nem is közülünk származó lenne, hanem idegen.Volt, aki visszaköszönt, volt aki úgy gondolta, hogy... na, ilyenkor inkább már minek, és volt aki láthatóan azt várta, hogy a "nagy ember" mikor néz rá, veszi észre. Akinél bekövetkezett a szemkontaktus, attól egy nagyon-nagyon udvarias ... " szeervusz" ... hangzott el. Amire ő odabólintva, az orra alatt valami alig érthetőt vissza mormogott.Régebben, kb. úgy majd két évtizeddel ezelőtt meg-meg ittunk egy-egy pohárral, ha összetalálkoztunk vele a Postamesterbe, Vadászba, Pedróba. Akkor még ő is baloldali lévén,...... el-elbeszélgettünk politikáról, vagy a régi időkről, amikor anno ő is a helyi téeszben gályázott. Vagy csak úgy a hétköznapi dolgokról. Persze nem csak velem, hanem másokkal is jó kapcsolatokat ápolt. Nagyon régi emlékeim szerint még focizni is beszállt egy-egy bulimeccsre. Szóval inkább jó ismerőse volt sokaknak, köztük nekem is.Ma már inkább max. csak bólintunk egymás felé.Közben a hirtelen bekövetkező elnémulás már-már szinte bántóan kényelmetlenné vált. Ezt az új belépő is, és mi is pontosan érzékeltük.- Én az ősszel kimentem egyszer, de amikor a beállós gyerek másodjára rúgott ki egy úgy fél köbméternyi földet a pályából a labdát persze nem eltalálva, akkor inkább a Jóbarátba folytattam....Próbálom a társalgást újra indítani humorosan. De csak makacs csend volt a válasz.- Igaz, volt két-három fiatal srác, akik egészen ügyesek voltak.....Erősködtem tovább, nem törődve bele a kudarcomba. Hátha.... De nem és nem.Valahogy mindenki érezte, hogy itt most végletesen megszakadt a társalgás fonala. És a csend már akkora volt, hogy a méterekkel arrébb levő pulttól a horgászengedélyek megírására koncentráló kocsmáros levegővétele is szinte durván hangosnak tűnt.Ki maga elé meredt, ki a poharába bámult csak úgy. Percek teltek így el. Aztán hirtelen valahogy mindenkinek sietős dolga akad. Csuklóból meglögybölték, mintha leülepedett volna a pohárba, üvegbe a tartalom , majd egy kortyra kiitták és sebesen távoznak. Én is.Oda lett a hangulat, nincs miért maradni.
