Vélemény blog

A gondolat szabad.....

A gondolat szabad.....

Egy,....kettő..

2018. december 31. - Imre L Oláh

2016. február 14., vasárnap

 

Bánatos kurvák alkonya

A jó ideje már, úgy két-három hete annak, hogy láttalak. Sápadt, lárvaszerűen bánatos arcodból karikás k5.jpgszemekkel meredtél magad elé az útra. Nem néztél se jobbra, se balra. Tudnod kell, már szánalmat érzek irántad, sajnállak. Jól meg szívtad. Bár nem hiszem, hogy ezt te beismernéd. Nem olyan vagy. Ismerlek. Nem vagy képes belátni, korrigálni hibáidat, módosítani vágyaidat.

Na igen... Azt hitted, nyerő a taktikád.  A képletes obszcenitásig lesilányulva, kiszolgáltad minden vágyukat és azt gondoltad, majd elnézik a néha feltörő, önálló akaratodat. Vagy amikor kielégülten, lihegve  elterülnek melletted, te benyújthatod igényedet bármire is.  Keserű érzés lehet most az, hogy az egykori tervszövögetések közben kéjesen mocskos összeizzadások után, eljött az ébredés.  Meglehet, felismerted bizonyára ma már, de magadnak sem vallod be,  hogy a politikának nevezett türelmi zóna  a fidesz országlása idején így működik. Ott  az olyan kvalitások , mint te, mindig a rossz végén állnak, állhatnak csak annak a bizonyosnak.

Katona korom egyik  durva, mulatós nótája ( Marianna, mért vagy kurva....) jut eszembe. Pontosabban utolsó sora.... kidobták a kuplerájból

Lehettél volna más kvalitás is pedig. Ha hallgatsz arra a tanácsra, hogy ülj le Bordással és fogadd el azt, amit ő javasol. Ha hallgatsz arra, hogy nyugi, van időd, tanulj az öregtől. Ő a zsigereiben érezte a politika minden rezdülését, lehetőségét. Ezt a megérzést nem lehet örökölni, ez senkinek sem veleszületett képessége. Ezt csak megtanulni lehet, persze hosszú évek alatt. De te voltál olyan hülye,  anno ha jól emlékszem 2007 őszén (vagy 8 tavaszán?) összehozott találkozásotokon, hogy  keménykedtél, arcoskodtál. Na, Imrénél pont azt nem lehetett. Ő tudta, hogy mit tud és azt, hogy azt a tudást kinek , mennyire kell tisztelnie. Fel is álltatok kb. tíz perc után.  Valószínű, hogy te a közélet-politikailag teljesen analfabéta, ostoba Kasza és a magával mindig ágfűrészt hordozó Szekrényes útmutatásával érkeztél. Az persze külön vicces volt, ahogy e két antilumen  a háttérben közelharcot vívott azért, hogy ki gyakoroljon befolyást az apakomplexussal (is) terhel személyiséged fölött. És ahogy lenni szokott, ők a levesbe, te meg ..... hová? kerültél.

Emlékszel? .... Amikor 2011 nyárvégén, Pestről hazafele egy OKF-es tanácskozásról, az úton győzködtelek, hogy ne állj be máshoz, más mögé. Ne hagyd, hogy irányítsanak. Legyél önálló, szilárd elhatározásokkal. Beszélgess mindenkivel, legyél nyílt, barátkozó, jó fiú. Ezt itt nagyon értékelik.  Még el is ismerted, hogy nem volt valami jó ötlet, hogy az első május elsejéteken Tomajra szállítottátok a népet,  miközben a szalóki sportpályára még egy léggömböt sem biggyesztettetek ki. Egyáltalán nem mellékes, hogy a helyi közélet gerincének megroppantásában komoly szerepe volt e nyitásotoknak. Mert ilyen, emberemlékezet óta nem volt a településen. De ez, mint később kiderült, beleillet a parti rádió, a kft, csőd eljárással a falu, az iskola, majd később a tűzoltóság ellen elkövetett szemétségeid sorába. Elárultad, sőt... igen, kiszolgáltattad a politikának a faludat, bazmeg......!

Meg is kaptad most a jutalmadat. És ne hidd, hogy nem attól, akinek elárultad. És intő jel ez, az utódod számára is. Halkan mondom csak: !...van bennem kétség, hogy a miniszterrel leegyeztetett delikvens ( már ez micsoda égbekiáltó őrület ) ezt feléri e ésszel. Na, hagyjuk az Abádi Szabó által szimpla,helyi fidesz döntésnek való beállítást. Ne hülyéskedjünk. Jó?!

Zúdulnak is a kombinációk, hogy na, most már fog ömleni ide ám a zsé, mivel te végre elhúztál. Bla, bla,bla. Szokásos hülyítés, baromság. De ez már egy másik történet. Lesz.

A legutóbbi bejegyzésem ( Köszi, hogy hívtál....) stabilan vezeti a nézettségi listámat 436 megtekintéssel... Nem semmi. Nem hiszem, hogy ez tovább növekszik. Az ismétlő megnyitásokat nem méri a rendszer. Van azonban információm arról, hogy a megjelenést követő napokban itt-ott még spontán felolvasó körök is létre jöttek, körtelefonok mentek. Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, ugrásszerűen megnőtt a fb-n az ismerős bejelöléseim száma is. Bizonyára nagyképűségnek tűnik részemről, hogy nem jelöltem vissza senkit. Pedig nem az. Más. De az maradjon az én lényegtelen titkom.

Lényeg, ami lényeg....a visszajelzések alapján van bennem némi ébredő remény, hogy egyre többen ismerik fel Fazekas Szabolcs  retrovírusszerűen terjedő befolyását az abádszalóki humán genomra (agyakra?). Nem véletlenül használom e jelzőt, mert e befolyás, mint olyan, bonyolult hatásmechanizmusokon keresztül, de annál végzetesebben fejti ki a hatását. Azt gondolom, hogy a település életében nem túlságosan jelentős momentumként  e végzetesség most  testet öltött Kovács Mihály számára is. Kíváncsian várom is hogy mások, pl. Nagy Jancsi és a többi jelentősebb földtulajdonnal rendelkező nagygazda hogyan bújik ki - ha egyáltalán mer akarni - a halálos ölelésből.

A közcélúsok között pedig némi érdekesség csupán, hogy minden jótétemény mellé mellékelődik valahogy egy halk ...  hhszabolcshhh ..... a kiszolgáltatottságuk okán a sorba beállt, kápószerű nyomorúság kufároktól. Zsolozsmaként. Komolyan nem lepődnék meg, sőt..... ha egyszer csak javasolná őt egy kör a helyi....... trónra. Mondjuk pl, ha valami különös véletlen folytán lesre fut(tatják) jó Gyulánk. (Hm...megint azaz istenverte  Kasszandrai vonásom.)

Hát igen.... Eljött a dicstelen vég számodra. Pedig 2006-ban nagy remény voltál sokaknak. És te elcseszted. Hiába mondtam neked, amikor odaadtam a tűzoltóság nagytermét az adomány ételcsomagok osztására, hogy vigyázz, most sokan ragadnak rád, állnak melléd, akarnak lenni barátaid. És jöttek is azok az emberek. Akiknek a sorsod beteljesülését immár köszönheted. El is elárultad értük Létai Janit, aki hozta a nagy népszerűséget generáló adományokat és vele együtt Herbály Imrét. Majd engem, amikor mindjárt indításképpen a súgóid győzködésének engedve, feljelentettél a közigazgatási hivatalnál egy nevetséges "írásban meg nem hívás" miatt. De ez a távoli,  feledhető múlt. Most már..... veled együtt.

Gondolom, nem hitted el azt sem, amikor nem rég megjósoltam, (Reménytelenség bére.....) hogy az új év első hónapjaiba napod leáldozik. Látod, hiba volt nem elhinni.

Egykori mesterem, Faragó Zsiga bátyám mondása jut az eszembe, tőle hallottam mindig, ha leváltottak valakit a tsz-ben.  Fiam, ez olyan, mint a bánatos kurvák alkonya.... Hótziher, hogy  mindig eljön. 

2016. február 26., péntek

Na...Értve ....?

Az alább leírtak egy elképzelt, huszadrangú olasz bűnügyi-politikai film egyik, jelentéktelen jelenete lehetne. Vagyis a szereplők kitaláltak , a történet fikció. Bármilyen hasonlóság valós személyekhez, vagy eseményhez, csak a véletlen műve lehet.....


Kopogás ( kintről)
Igen! (bentről)
- Jöhetek? Nem zavarok?
- Hát persze. Nem zavarsz. Gyere. De csak röviden, mert ...izé...
Görnyedt háttal befele araszolás, hajbókolva kéznyújtás, stb.
- Szevasz.... Öööö, üzented, hogy jöjjek...
- Aha  Igen. Mizu felétek? Hogy megy a futás?
- Te, ööö, köszönöm az érdeklődést... honnan tudod?... hehe...Nyomom erősen, mindennap..... Valahol azt olvastam, hogy ez kell a depi ellen...
- Aha. Én is hallottam már ezt. Na igen, nem árt ha vigyázol.
Fagyos, hosszú csend
- Szóval?
- Mit szóval?
- Minek rendeltél lábhoz?
- Öö, izé ..... Jaaa, ....tényleg. Jó hogy mondod... Dumálnunk kell.
- Miről?
- Le kéne mondanod....
- Miről?
- Hogy hogy miről?!
- Te tudod kérlek, hogy mit akarsz...!
- Na most hülyére veszel, hogy ilyeneket kérdezel? Öreg, gondolod, hogy  a szexelésről gondoltam.....mi? Még hogy miről? Tudsz kérdezni hülyeségeket. Nem veszed észre, hogy nem megy a verkli?
- Aha. És?
- Mit és?
- Mit ajánlasz? Tudod a család.... a gyerekek...Szóval nem mindegy hogy, hogy lépek... Nektek se.
- Hm...Mondtam, hogy lépjél be a szervezetbe. Nem?Így nem igazán fog menni... De majd meglátjuk.Ha nem jön közbe semmi. Ne csinálj felhatást és.... lehet, segítünk valamit Jó? Szóval futkorászol..
- Aha. Mert?
- Futhatsz.... El. Megengedjük. Ez most neked a legfontosabb. De kuss legyen! Vili?
- Oké. De szerintem ez nem csak nekem fontos,..... de jó, majd meglátom én is.... hallagatok.
- Mondom, hogy ne csinálj felhajtást... és majd esetleg... Ez most komoly! Érted? Na, most várnak rám....úgyhogy...
- Mondom, hogy oké. Kussolok. Nem is zavarlak tovább, szervusz. (Hajbókolva kéznyújtás, megint görnyedten, de most kifele araszolás, háttal. Magába gondolva: micsoda görény.)
Ajtó csukódik. Bent, félhangosan:
- Micsoda görény. Na, felhívom ezt a....
Telefon pötyögés.... Hallhatóan kicsöng....
- Szeva. Na, meg volt.
- .....
-  Ááh, nem vergődött. Na jöhet az a srác ..... a cserepadról. Hogy hívják,.... ?
- ......
- Az, az....na,....akkor úgy van, hogy ez a ti döntésetek. Na... Értve?
-......
- Ezt most hagyjuk. Majd még dumálunk...
- ......
-  Jó. A lényeg, hogy továbbra is mindenről tudjak. Mindig, mindenről időben , értve? Szassz, jó? Na... Leteszlek, mert hív a másikon az asszony....
- ......
- Mondom hogy...
- ....
- Jó.... na...Csak ügyesen. Na...Értve?
Bazmeg. Ezt a szófosót,....(maga elé dörmögve)

2016. március 10., csütörtök

És ne vígy minket kísértésbe..

(Fohászkodjunk most ekképpen jó Gyulánkhoz.)
Na igen. Felvirradt a nap. Neki. Pedig a választások után nem sokkal még én is arról írtam, hogy Miskát ez a nép 2019-ben is győztessé teszi. De lám, akárhogy akarja, már nem tudja.  És most, hogy így alakult a helyzet, lehetne még itt 2014-nél is nagyobb őrültséget csinálni például azzal, hogy kitudja milyen indíttatással a fidesz3 - újkori nevén, jobbik - csoportosulás is indít egy jelöltet. Miért is ne? Itt? Bármi előfordulhat kérem. Azt is ugyan  ki tudhatta előre, hogy a dolgok ezt a fordulatot veszik?  Én is csak pedzegetve írtam az innen-onnan szivárgó hírek alapján, hogy valamiért ez lesz a dolgok végkimenetele. Persze a híradásokból ma az tudható, hogy több mint 50 millió + az apró!..... ok lett a lemondatásra. Az meg a falusi folklór része  lett, hogy a miniszter  ment, vagy Miska a másikhoz, mit mondott, stb. A lényeg az, hogy akinek van némi sütnivalója, és ekkora sara, az bizony nem nagyon mondhat nemet egy "elbocsátó szép üzenetre". Na igen... Ha belegondolok, hogy milyen sokan lehülyéztek a  ...Reménytelenség bére c. írásomban Misi helyzetét taglaló mondataim miatt, hát virágos jó kedvem kerekedik. Mert megint csak igazam volt.  És némileg az ügy megértésében segíthet, ha valaki beüti a gugliba azt a nevet, hogy Hoffmann Imre..... Ő 2003-ig a felettesem volt. A többiről lehet olvasni. Úgy mellesleg, Abádszalók lakossága nagyon sokkal tartozik neki...... Az ő révén három ingyen tűzoltógépjárműhöz jutott a településünk akkoriban. Tény, Imrét ismerni is kell. Pontosabban nem őt, hanem a munkamódszerét. 
De az említett bejegyzésben leírtaktól függetlenül is, volt és van egy nem egyszerű helyzet. Mégpedig az, hogy az önkormányzatok irtózatosan nagy szarba kerültek mostanra. Nem csak Szalók. De  a mi falunkra ez különösen igaz. Mert annyira nincs semmink, hogy szinte már még az sincs, ....... amink nem is volt soha. ( itt szmájli + a megfejtők között hangszórót sorsolok ki,) Ráadásul, most ha egy kicsit is nem vagy szimpi a fidesznek, már véged. Nem kapsz semmire sem támogatást, pályázati lehetőséget, stb. Viszont kapsz gáncsoskodást, ellehetetlenítést, szívatást, stb,stb. Na mármost, ha mindezek mellé még van egy olyan testület mögötted, amelyikkel folyamatosan buzeráljátok egymást, akkor sima vesszőfutás, idegőrlés az egész.  Anno 2014-ben arról is írtam valahol, hogy Abádszalókon a fidesz1, küzd a fidesz2 ellen. Becsületükre legyen mondva, nyírták is rendesen egymást. Pusztult is rendesen,.... na nem ők, hanem a falu. Nem rég, egyik - Bordás mellett sokat látott, tapasztalt - haverommal arról beszélgettünk, hogy szerintünk bele is pusztult. Mert amit a Kovács-Kasza  tandem, Szabolcs hathatós közreműködésével művelt itt az elmúlt öt évben, azt  már helyre hozni nem lehet. Soha. Én teszem hozzá, hogy talán meg is kéne nekik köszönni. Mindháromnak javasolnám is a díszpolgári címet. Ők legalább tényleg tettek Abádszalókon valamit. Most azt hagyjuk , hogy csak rosszat, vagy jót. Az itt nem érdekes. Soha nem is volt. Ennek a népnek itt az ilyen apróság nem számít. Néhányunknak esetleg.

De hol is tartottam? Ja, ott hogy, .....  felvirradt a nap.....
Na,... nem is lepődnék meg, ha már elkezdtek volna  Gyulánk elé járulni, vagy telefonon hívogatni őt azok, akik titkon mindig is vele voltak, benne hittek, és őrökké hinni fognak. Akik Misi alatt senyvedtek, éheztek, fáztak. Sőt annyira, de annyira, hogy nem volt még... szexuális életük sem a sok poszttraumás háborús stressztől...... És pusztán csak azért működtek együtt az előző  kurzussal, mert.... hát...csak.
De, hogy most végre ő (el)jött és látott, és győzni fog,  ..... most akár az életüket és vérüket érette...... És most aztán majd és végre és valahára  vele..... és együtt. Ésatöbbi, ésatöbbi, ahogy ez lenni szokott ilyenkor.
De.... azért kíváncsi vagyok arra, Gyula feléri e ésszel, hogy ő most bármit kérhet az indulása fejébe a minisztertől? Hogy nincs alternatívája? Na, nehogy valaki a Tibivel jöjjön.  Mert ő már nem tétel. Őt leírták mindenütt. A minap a Jóbarátba előttem lejátszódó közvélemény-kutatás  végeredménye szerint a jelenlévő, választani tudó ( értsd alatta, épp a választás napján max. cselekvőképességig józan) biztos szavazó megkérdezettek - egy előrehozott választás esetén -  Csiga Kálmán és Prógli Öcsi mögé várták  befutóként. Pedig, mint tudjuk, az említett két muksó csak posztumusz indulhatna.
A magukat hosszú évek óta végletekig összeszaró helyi ballib emberek önszerveződéshajlandósági potenciáljából következően, ha valaha lehetősége volt Fazekas miniszternek arra, hogy Szalókon hatalmi pozícióból stabilizálja a fidesz helyzetét, akkor ez a helyzet most az. Ne  most emlékezzünk olyan apróságra, hogy a Tiszafüredi járásban ( odatartoztunk) anno az MSZMP , lakossághoz mért taglétszám aránya Abádszalókon volt egykoron a legmagasabb. Bizony kis barátaim, ha tetszik, ha nem, itt a felnőtt lakosságból minden ötödik ember kommunista volt 1990 előtt. Most meg, mintha  mindenki jobboldali lenne. Időnként. Micsoda gén és gerinc állomány. Van mire építeni a miniszternek.
Na, de legyen....felejtős ez a történet (is).
Lényeg, ami lényeg, hogy Gyugyó koma bizony, most megkérheti a saját árát ezért. Is. És azzal együtt beleverheti a miniszter orrát abba, amit ő rondított oda a 14-es önkormányzati választás kellős közepébe. Mert akárhogy is nézzük, ő szívatta meg. 
(És már hallom is, ahogy a "jó barátaim" óvják...   Ne hagyd, hogy provokáljon..... egy komcsi.) 
Hát... Gyula, vazze! Bár igaz, hogy te úgy isten igazából soha nem akartál itt lenni valaki. Se iskolaigazgató, se polgármester. És ez utóbbi miatt Imi koma időnként még ma is felsír álmában, mert nagyon bízott benned.
 Bizony, téged mindig csak úgy rábeszéltek, belőled mindig csak valaki csinált, valamit. ( komolyan röhejes, hogy most is ez a helyzet.) És ez az a  kívülről láthatónak tűnő, belsődből fakadó érték, ami... nem tudom, hogy valóban érték e. De, itt az idő, most vagy..... És pont.
Engedj a kísértésnek, a szirén hangoknak  bátran, és indulj egy maffia szerűen működő, egyre fasisztoidabb párt színeiben. Ha gondolod, akár konkrét előfeltételek nélkül is. Bár bizonyára, vannak ígéretek mindenféle pályázatokra, támogatásokra a boldogító lózungmézesmadzagok garmadáival együtt.  És félned sem kell a kockázattól, mert nem lesz ellenfeled. Ha lenne valami futóbolond, aki önértékelési zavarában bepróbálkozik, nem kell komolyan venni. Ha szarkasztikus akarnék lenni, akkor azt írnám ide, hogy ....ide nem kellenek  a fidesznél újabban szokásba jött, kigyúrt kopasz állatok sem, akik esetleg kiszorítanák a Maja ajtaja előtti előtérből a levegőt.
Viszont lesz nagy, országos (köz)média felhajtás, mivel - ugye - biztos nyerő vagy. Hálás téma lehetsz a lakájmédia számára. Egy ideig. A Salgótarjáni orbitális fidesz választási zakó után Abádszalók ázsiója hatalmasat nőhet. Néhány napra e kis porfészek - az emberi populáció egyedfejlődésének állapotát tekintve immár minden kockázat nélkül kimondhatóan, mint zárvány ( copyright  fidesz, Salgótarján) - lesz akkora jelentőségű hely, mint még soha. Persze csak azért, hogy lehessen demonstrálni az itteni eredményekkel, ...... hogy ugrálhatnak a parlament előtt a pedagógusok kockás fülű-ingű nyúlként. (És külön töltsön el téged büszkeség, hogy köztük kereken 3 kollégád, khm....) Döglődhet az egészségügy, nyomoroghatnak az emberek.... ha a fidesznek van itt egy Gyulája, akit zászlóra tűzhettek,..... vele nagyot győztek. Hagyjuk azt, hogy négy ciklus óta itt nyerő fidesz ide, Fazekas és Varga miniszter oda, ...... ott vagyunk a húsz legelmaradottabb kistérség között  Eu ! szinten. És hagyjuk azt is, hogy ez  csak a gazdasági elmaradottságot jelenti. Mert az intellektuális, szellemi elmaradottság az csak sejthető abból a körülményből, hogy a Fazekas & Fazekas Co. a feudális viszonyok kiépítettségében, ...... már-már lassan  az ius primae noctis-nál (első éjszaka jog) tart. A hűbéres rendszer már régen megvan. Persze kapunk érte, cserébe közmunkaszerződéseket 400 főre. Immár, Misi elmúltával egy teljes évre. Micsoda kegy. De , természetesen a kialakult helyzetet - mármint az egyenlőre még csak 50 egynéhány milliónál tartó károkozást - elemző , vizsgáló, önkormányzattól bizonyos mértékig független bizottság felállítása már szóba sem jöhet. Mert könnyen kiderülne esetleg néhány közismert, helyi, illetve környékbeli kisisten igen komoly érintettsége. Az önkormányzat tulajdonlású kft elmúlt öt évi viselt dolgai főleg tabu. És hogy ezekről elterelődjön a figyelem, bejöhet, nyerhet esetleg néhány pályázat, amit szajkózni lehet keresztbe-hosszába, természetesen a fidesz és a miniszter dicsőségére. De nagyon nagyot már nem lehet dobni. Valami állandó és piaci szegmensbe működő munkahely létesítése már csupán kora délelőtti, tóvíze fölött lebegő ábránd lehet. Áh, ugyan má'. Akkor nincsenek az emberek közvetlenül pórázon, függőségi viszonyban.
Jó, most, hogy így alakult a helyzet,  esetleg a Füzes konyhabővítése, átalakítása belefér. Nem egy nagy történet, hacsak Tamás be nem kavar. Mert ő abban sokat veszíthet. A tanuszoda régóta a levegőbe van, összejöhet, bár nekem vannak kétségeim. Erősen viccesnek tűnik a projekt Kunhegyesről nézve. Viszont a Gamesz épület bérlésének felmondása már nem viszi. Még agyalni sem mer senki rajta, mert Szabolcs buliját nem lehet veszélyeztetni. És ez persze össze is függ azzal az abádszalóki rögeszmével, hogy nekünk a falu szélén kell hogy legyen a művelődési házunk. Sőt, most még költeni, pályázni is akarunk rá. Agyrém.
Az "A" épület persze ott van-lehet kihasználatlanul már lassan fél évszázada. Ha mély merészséggel elábrándoznánk azon, hogy ebből a patinás építményből micsoda  közösségi teret lehetne rittyenteni és hogy az mégis csak "középebben" van a faluba..... De ne. Hm.... Mert .... isten malmai, szó szerint....lassan őrölnek. De a végén, csak-csak ráteszi az "áldásos" kezét .....
Szóval néhány hangulatjavító, beetető dolog és.... És aztán méla csend. Lesz megint. Az idegenforgalom perspektíváját meg könnyű felvázolni abból a látványból, ahogy azt a Hírnök c. újságunk XX évf.1. szám 3. oldalán olvashattuk Brombauer Tibitől. (Szerintem néhányan tudjuk csak, hogy elfelejtették odaírni.... Fordította: Nagy Tibi.)
Basszus.... "Új elképzelések- gazdag program"..... És ne szúrjam tökön magam.  
A francba, hogy mindig elkalandozok....
Szóval,.... vivát Gyula! Te vagy az ő emberük. Most.
Az lényegtelen momentum lehet csupán, hogy néhány megátalkodott nem megy el szavazni. Arra a színre, szervezetre, cégre ( minek nevezzem, cosa nostra?) .... nem. Soha nem. Akkor inkább, már rád sem. Mert ...tudod a gyomrunk, már nem a régi.
És mert tudod..... néhányunkban volt, pislákolt, élt egy kis remény.... hogy van benned kurázsi. Hogy van fasz a gatyába... és vegytiszta függetlenként indulsz.  Hogy neked is érzékeny a gyomrod és egy olyan valamit nem akarsz támogatóként a hátad mögé, mint a fidesz.
Jó, tudom van az a duma, hogy a falu, a zemberek, stb, blabla,bla, érdekében. Nekem meg ..... cserepes a pofám az influenzás láztól és kireped ha röhögök. Ilyeneken.
De....
...... a győzelmi mámor elültével, ha már kiünnepeltétek magatokat és amikor belaktad az irodádat, bemérted  ketrec-csapdád határait,  légy újra az a kis jó humorú csóka, akit mi, senkik megismertünk. Akivel ki tudtuk csavarni a dolgokat néha hülyéskedve, összekacsintva, röhögve.  Mert....
....ne feledd, mulandó a világ, a siker....
És ne feledd a tömjént magadnál tartani.....
És ne vígy minket kísértésbe...
... de szabadíts meg minket a gonosztól.

2016. március 17., csütörtök

Esőisten

Állunk a nagyteremben. A hangszórókból mélabús himnuszunk mintha még gyászosabban szólna, mint ahogy általában szokott. Óvatosan oldalra, majd kissé hátra sandítok. Itt-ott egykét szájmozgás jelzi, hogy van aki éneklést imitál. Persze néha azért hallatszik egy kis vérszegény zöngicsélés, de az nem zavaró. Nem is baj a mímelés. Nincs érzékelhető, kellemetlenül ható fals hang, netán oktávelcsúszás, késés, stb.
Ezt követően nekem kifejezetten érdekesnek tűnt, ahogy a kissé depressziós himnuszunk szövegét ellensúlyozandó, Gyula  megpróbált humorizálni a megnyitójában. Legalább is nekem a lakodalmakban edződött vőfélyi rutinnal elmondott szöveg humorosnak tűnt. Ha időnként némileg látszott is lámpaláz, az inkább bájos volt, mint kínos. Jó volt, de lesz ez még jobb is. Közben próbálom a jelenlétet elemezni.... Nézzük csak, ki van itt... és ki nincs. Na , igen. Ha kibuktunk a hatalomból, minek ilyen helyekre járni. Már nem számít. Ez sem. Szerintem nem jó, hogy nincsenek itt. Kíváncsi lettem volna, ha .....amikor, stb.
Újból belehallgatok Gyula humoreszkjébe... Székelyzászlónk lesz. Jelenti be nagy örömmel. És oromzatunk. És majd azon. Na, végre-valahára...... Most már tudok aludni. Mert ettől egységben lesz a nemzet. Hm....Egy ilyen leheletfinom benyalás a miniszter feleségének sokat érhet még. Emlékszem, nekünk is ennek jegyében illet volna anno tűzoltó eszközöket felajánlani Erdélybe. Nem tettem. Mert már korábban a Kisújszállási tűzoltókon keresztül odaajándékoztuk, amit tudtunk és lehetett a székely atyafiaknak. Azt sem tudom melyik településnek. Nem is érdekelt. Még az sem, hogy a kisúji parancsnok nagy hangon ezzel döngette a mellét sok helyen, sokáig. Ja, és ezentúl lesz falunemzetizászló. Magasan fent. Rendeletileg. Biztos azért nem talált ide eddigiekben a nemzeti tőke munkahely formájába, meg a turista tömeg, mert nem volt nemzeti zászló. Magasan. Ja, és most majd székelyzászlójelre (egycsapásra) eltűnnek a kátyúk a már lassan járhatatlan belső utakról is. Egységben a nemzet. És a Damjanich úton, Tötyiék előtt a kátyúk - engedve a magasztos eszmének - immár egy egységet alkotva,... egy nagy nemzeti gödröt képeznek. Az Opelem lengéscsillapítójának is mindjárt jobban nemzeti kedve lett. Hangos kopogással éljenez. A nyikorgásokból következtethetően a Kossuth úton már euforikus az öröme.  Szerintem, kifele az állomásig a kéjes rázkódásoktól még orgazmusa is lehet akár. Nekem is, ha a májusi műszakit megúszom százezer alatt. Emlékszünk? Az Eu egyik legelmaradottabb kistérsége a miénk. Jusson eszünkbe ez, amikor a lejjebb lévő sorokat is olvassuk. És az is, hogy a román, bolgár nyomortérségekkel együtt emlegetnek bennünket. Micsoda elit klubba kerültünk.
Köszönjük miniszter úr! Ön és egy Varga Mihály névre hallgató, szintén fideszes képviselő-miniszter nélkül ez nem jöhetett volna létre. Komoly teljesítménye ez a választó kerületünk elmúlt négyszer négyéves, fideszes ciklusának. Remélem Gyula nem is felejtette el mondani neki, hogy nagyon örülünk, hogy eljött és együtt ünnepelhetjük ezt a világra szóló sikert.
De ne kanyarodjunk el a tárgytól... ne napi politizáljunk. Ünnepelünk. És ahogy ilyenkor lenni szokott, jön az ünnepi beszéd. Hát,... nem ragozom tovább , csalódott vagyok. Nem erre számítottam, nem erre készültem. Én azt hittem, hogy az előkészítő operatív bizottságnak van stílusa. Na most az sem tudható persze, hogy operatív bizottság egyáltalán volt e, de a stílusra mindenképpen számítottam. Én azt gondoltam, hogy egy ilyen alkalom remek lehetőség arra, hogy egy újonnan bekerült testületi tag bizonyítsa képességeit. És ennek az ünnepi megemlékezés szervezői teret is adnak majd. Bizony, azt vártam, hogy Bakai Józsi komám, mint vadi új szenátor, bizonyságot tesz retorikai, lingvisztikai, előadói, stb képességeiről. Mélyen elítélem azt, aki nem adott neki erre lehetőséget. 
És növelte csalódottságomat, hogy helyette megkellet hallgatnom a miniszter méretes - a közmédia szennyvízcsapból is hónapok óta ömlő - sablonostobaságait.
Atyaúristen! Hogy az miket összehordott, ......
Gondolom, nem történelemből doktorált. Mert egy 1848-49-es megemlékezésen migrációra, mint veszélyre átkötni, irtózatosan nagy baromság. Ugyanis az ünnepelt nemzeti tragédiánk minden momentumában ott volt a migráció, mint jelenség. Migránsok is harcoltak, adták életüket a nemzeti szabadságvágyunk megvalósulásáért, és a bukást követően a megtorlás elől menekülve, sok magyar hazafi migránssá vált. Szomorúan konstatáltam, hogy miniszterünk valóban egy önálló-gondolatmentes fideszfajankó lehet, mivel ezek ellenére hosszasan migránsozott, brüsszelezett. De ezt hagyjuk is, mivel a kiöntött ürge látványát nyújtó macskajancsi miniszterelnök is ezt nyomatta  szintén a dupla kordonja mögül a múzeum téren. Vagyis gondolom, ez a fidesz központilag jóváhagyott egyen-szövege lehetett.
(De hogy  egy miniszterelnöknek annyi esze se legyen,  hogy amikor esik az eső, beálljon az eresz alá, ..... Kissé égő na.)
Basszus, már megint elkalandoztam......Szóval tudni kell, hogy a jelenlévők összvissz  - az ünnepi műsort előadó gyerekek rajongó rokonságát és az egyéb fellépőket leszeszámolva  -  kb. úgy 100-an szenvedték végig a szemináriumot. És már ezért sem kell nagy feneket keríteni az elhangzottaknak.
Inkább szeretnék a dolgok mélyére látni, szeretném az érdektelenséget megérteni. Akárhogy nézzük, ez igencsak gáz. Főleg hogy úgy tudtuk, a fidesznek van helyi rajongó tábora is. Ennyi lenne az ?  Hát, nem is tudom.....hogy most már, mit is gondoljak. Nem kíváncsiak a miniszterükre? Kezdene elmúlni?

Mivel a munkahelyem által nem vagyok politika függő, mint ahogy ugye "kb" tudhatóan fideszes sem, ezért egyszerűen és naiv módon - mint már annyiszor - részt akartam venni egy méltóságteljes, napi politikai lózungoktól legalább enyhén mentes megemlékezésen. Ezen túlmenően, bevallom őszintén, nem olvasva a programot - mint mondottam - Józsi komámra is kíváncsi voltam.  Mennyit is fejlődött, mióta elváltak útjaink. Ugyanis a varrodába jó ideig kollégák voltunk. Hadar e, suksükköl e még, stb. Gondoltam, akárhogy is alakult, formálódott, javult, romlott, akkor is,.... kicsit (narancs)sárga, kicsit savanyú.... de a mi Józsink.  Hát csalódtam. Nem hallgathattam őt.
És ugyan érez e valaki rajtam kívül csalódottságot?  Mert mi más lehet az, amikor egy közösséget alkalmatlannak tartanak arra, hogy tagjai közzül kérje meg azt az embert, aki szónokol majd előtte, a saját maga által megfogalmazott egyszerű gondolatait közölve? Nem állhatom meg, hogy ne említsem a Bordás által bevezetett zseniális módszert. Gondos észrevétlenséggel gyakorolva saját gesztuspolitikáját,  próbára tetetett embereket szónoki felkérések formájában. Nem emlékszem, hogy az ő idejében valamikor is ennyire kivülálló mondott volna ünnepi beszédet Abádszalókon.
És.....jut eszembe, érez e valaki megaláztatást is? Feltűnik e ugyan valakinek az is, hogy immár  faluközösségünket valahol , valakik végképp alkalmatlanná nyilvánították arra is, hogy jegyzőt, iskolaigazgatót, vagy akár egy első osztályt tanító pedagógus után,  most (!), egy szónokot kiállítson saját "erőből".
Nem hiszem, hogy túl sokan agyalognának ilyen elvakult, szalóksoviniszta hülyeségeken. Talán ezért tartanánk itt? Lehet.
De visszakanyarodva a témára....Szóval jó, ha 100-an voltunk. És ebben már benne van az a jó néhány kurzus függő munkavállaló és simán csak pofavizitre jelentkező, aki megjelent. És a többi falunép?
Hát igen. Ez már nehéz ügy. Nagyon nehéz és rémisztő.
Igen, rémisztő, hogy szembe kell néznem velük együtt nekem is a kialakult helyzettel és le kell vonnunk következtetéseket. Igen, tetszik-nem tetszik, be valljuk, nem valljuk magunk előtt, lelki egyensúlyunk, önérzetünk megőrzése érdekében el kell jutnunk egy  döntési pontra, amit félek kimondani, leírni is ide. De meg kell tennem. 
Bizony, ha nem tudunk azonosulni azzal, ahogy az aktuális politika már faluszinten is kisajátítja az ünnepeinket, akkor módot és lehetőséget kell találnunk arra, hogy méltóképpen, meggyőződésünkben sértetlenül, agymosás mentesen tudjunk fejet hajtani, emlékezni nemzetünk nagy ünnepein. Természetesen az ünnep napján, de más időpontban. Megtehetjük ezt magányosan, vagy a családdal, esetleg néhány baráttal. Méltósággal oda lépve, majd rövid, merengő vigyázzba állást követően egy szál virágot elhelyezvén az adott helyi emlékműnél. És ha van rá igény, akár többen egyszerre, szervezetten is. És örömteli büszkeség tölt el, hogy ezt nem én találtam ki.

Furcsa, hogy még most is, több mint egy nap elmúltával is az el nem jöttek indítékán töprengek.
Lustaság? A hiányzó ismert arcokra gondolva, nem hiszem. 
Hideg volt? Az volt máskor is.
Akkor inkább az, hogy esett az eső..? Ezen viszont már elgondolkozom. Az ünnepi előadó színvonalán kívül is, valóban volt valami elszomorító, sirató fillingje a mostani március 15-i ünnepségnek. 
Bár nincs köze Abádszalók történelmének gyermekkorom egyik kedvenc írójához, de mégis eszembe jutott Passuth László. A Postamester előtt állva a szomorúan csepergő esőben,  nagyívű regényére gondoltam, amiről át is kötöttem aktualitást találva...
Úgy tűnt, esőisten ......most Abádszalókot siratja.  

2016. március 28., hétfő

...ha délről virrad is



Na, megint utálnak jó néhányan. Mármint azokon felül, akik eddig is utáltak. Hogy nem tudja már valaki elhallgattatni? Teszi fel a kérdést a hivatal egyik oszlopos dolgozója a kollégájának. Leplezetlen az ellenszenv nehány fidesz  tag és a vezérkar részéről is.  Nézmá' ez figyelte, hogy ki az, aki énekli a himnuszt és ki az, aki nem. Egyébként nem igaz, mert én szembe álltam és láttam, hogy szinte mindenki énekelt...... Vagy: Te olvastad ? Ez kémkedni jött oda!  Hát amit meg a miniszter úrról írt, az egyenesen felháborító. Örülni kéne, hogy...
Ez utóbbi, egyik majdnem haver fideszes ismerősöm minapi háborgása rólam.
Azon is megsértődtek páran, hogy keveselltem a megjelenők számát a nemzeti ünnepen. Még az egyik rendszeres vitatkozó is fordítva ült fel a lóra és magyarázkodó kommentet írt a google+ blogomra.
Némileg elszomorít, hogy szinte senki nem vette észre, hogy a bejegyzés lényegi részei nem ezek voltak. És igazából nem is ez a megdöbbentő. Hanem az, hogy - bár szinte mindig  utalok a helyi individuum lepusztultságára (pl: zárvány) - irtózatos mélyen beásta magát a lelkekbe a fásultság. És e helyi jelenség tökéletesen bele illik a "diktatúra leszivárgás" szindrómába. Félelem és az abból táplálkozó beletörődés. Ne tévesszen meg bennünket a főváros időnkénti zajongása. Bizony az egyre inkább felismerhető sunyi diktatúra és a tömegember viszonya a múltszázad 30-as éveit idézi. Az sem új keletű jelenség, hogy ezt a népesség többsége még csak nem is, vagy nem így érzékeli. Sőt mondhatja azt is,.... kérem itt tökéletesen működik a demokrácia, mert ugye hamarosan lesz helyben egy fontos esemény. A polgármester választás.
Na, itt álljunk is meg....
Azt gondolom, hogy az ostobaság  már-már szellemi fogyatékosságot elérő szintje az, hogy Gyulával szembe elindul két, szélsőséges pártok által bedobott, teljesen esélytelen naiva. Hogy ki kapacitálta őket, arra van ötletem. Mindig, minden kurzusnak jól jön a MPP.  (Meg van az a fogalom, hogy a hatalom által,.... manipulált provokátor párt?)

Képzeljük el ezt a média hírt: Kedves nézőink (hallgatóink), híreket mondunk! Ma a jász-nagykun-szolok megyei  Abádszalókon időközi polgármester választás volt.  Az  egy induló közül..... a fidesz-kdnp jelöltje győzött fölényesen.
Na, ezt nem lehet. Ez nagyon égő lenne. Tenni kell valamit.
pl: Valaki szól valakinek, aki rátelefonál egy régi ismerősre, akivel aztán pont összefut a másik oldal valakije egy beszélgetésre ekképpen, hogy,...... Ugyan ne viccelj már! Nem akarjátok megmutatni magatokat?  Hát ott az a fiatal és tehetséges és nő, és okos és csinos, és nem a győzelem a fontos most, hanem az, hogy tudják az emberek, hogy ti is vagytok.... egyéb hergelés, stb,stb. 
(Íme tessék, hogy tetszik az összeesküvés elméletem? Nem nagyon? Azt elhiszem.)

Abban csak reménykedni tudok, hogy a helyi baloldali és liberális érzelmű, nézetű emberek elhiszik, hogy itt most nem indul elvekben velük azonos, vagy értékrendszerben közelálló jelölt. Ha esetleg vívódnának lelkükben, azt mondom ne tegyék.
Lesz nélkülük is aki mondja, sőt kiáltja majd.... Éljen Eduárd (a fidesz)! És lesz aki cinikus találékonysággal menti fel magát azzal, hogy....én Gyulára szavaztam, nem a fideszre. Nehéz leírnom és tudom, megint jó néhány ellenséget szerzek magamnak, de megteszem: Abádszalók újkori történelmében ennyire sunyi, a személynek szóló választói bizalommal visszaélő jelöltállítás még nem volt.
Ettől függetlenül azért azt javaslom, némi várakozással tekintsünk a kampányra. Ugyan lesznek e bombasztikus ígéretek, bejelentések. Ugyan eljön e Szabolcs megint cukorgyárat ígérgetni, vagy most valami más parasztvakító őrültséget találnak ki. Lesz e megint suttogó propaganda milliós pénzekről, grandiózus nyári programokra?
Vagy semmit nem talál ki, semmit nem ígér, suttogtat a Fazekas & Fazekas Co.? Na, ezen se lepődnék meg, mert ők is tudják, hogy immár nem szükséges. Nem nehéz megjósolni, hogy lefutott a meccs.  A győzelem most tuti meg van annak ellenére, hogy ... ha ló nincs, (szamárral meg beégtek már egyszer) jó  a Gyula is, helyzet állt elő. Nem hiszem, hogy a szélsőség két naivájának esélye lenne. Talán annyi, mint a féllábúaknak a seggberúgó versenyen. 
Meg is döbbenek Imre cimbi azon ötletén, hogy legyen nyilvános polgi jelölt casting. Ugyan,  mi a lófasznak? Persze, ettől függetlenül a fideszes fanok itt-ott nyomatják a hergelést ekképpen, hogy...  a jobbik nagyon készül...., nagyon jön....,. járják az utcákat házól, házra stb, stb. Bizony, ezt is kell tenniük. Nagyon szarul nézne ki, ha a választási részvétel számai az erős érdektelenséget tükröznék.    Már ezért is nem tagadom, kíváncsi vagyok a részvételi hajlandóságra. Bár ez hülyeségnek tűnik. Ugyanis a nagy átlag a szokása szerint elmegy szavazni, mert azt mondták, hogy most oda kell menni. Na, meg legalább történik is valami az egyhangú életben.  Aztán hazafele biciklizve a kátyús úton, az arc ismét kifejezéstelenre vált, és már újból mindegy, ha délről virrad is.

Bár érzi, de nem tudja és nem is akarja tudni, beletartozik abba a hárommillióba, akit otthagytak az út szélén. És másnap, meghallva a győztes nevét, kérdőn elmereng az  öreglebbencsekrumpli ( majdnem slambuc) felett.... Én arra szavaztam?
Na, hogy a fene enné meg... megint becsaptak. Nem veszek onnan többet. Tegnapelőtt főztem és már itt-ott feketedik benne. Nem is jó íze van.....

A bejegyzés trackback címe:

https://cyberlabnyomok.blog.hu/api/trackback/id/tr3414525186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása